fbpx

Sárközi György

- ceremóniamester -

Sárközi György vagyok, színész, és ceremóniamester. 15 éves színpadi múlttal rendelkezem, több ezer különféle emberrel találkoztam az elmúlt évek alatt, és felismertem, hogy minden esetben megtaláltam a közös hangot az ismeretlenekkel. Ezen tudásomat 5 éve kamatoztatom az esküvők világában.

Az első esküvőmet Mohácson vezettem le, az egyik színész kollégám felkérésére, és azóta egyik esküvőből, ajánlanak
a következőbe. Örülök annak, hogy negatív vélemény, még nem érkezett rólam. Szerintem ez annak köszönhető, hogy
a “nagy napon” arra fókuszálok, hogy a pár mellett a násznép is jól érezze magát, ha kell improvizálok, szinte azonnal megoldok minden felmerülő kérést, problémát.

Szerintem egy jó ceremóniamester arról ismerszik meg, hogy úgy tartja az esküvő ütemét, hogy közben nem törekszik arra, hogy ő legyen a főszereplő, hiszen ez a nap Rólatok szól, mégis kézben tartja az egész napot, az általatok elképzelt forgatókönyvet teljes egészében megvalósítja, mindezt úgy, hogy folyamatosan kommunikál a szolgáltatókkal, vendégekkel, megnyerő, barátságos stílusban.

Ha kell, nem fél megszólalni a násznép előtt, kellően határozott, figyel arra, hogy levegye a vállatokról a nap terheit,
hogy Ti igazán gondtalanul élvezhessétek életetek egyik legszebb pillanatát!

Ez a nap Rólatok szól, így néha bölcsen hallgat, ha úgy látja, hogy éppen nincs szükség rá, de minden esetben, és helyzetben a rendelkezésetekre áll, igyekszik a legjobb tudása szerint megoldani minden kéréseteket. S mint egy jó sofőr, elutasítja munkája során az alkoholt, és betartja az előre lefektetett szabályokat, hogy gondtalan legyen a közös utazás,
az elindulástól, egészen a parkolásig! 🙂

Boró & Norbi

"Amikor a kedvesem megkérte a kezem, azonnal elkezdtem fejben megszervezni az esküvőnket és tudtam, hogy Gyurit szeretném felkérni Ceremóniamesterünknek. Őt választottam, mert igazán kedves, nyíltszívű, mégis frappáns, határozott és vicces ember, aki szuper közvetlenül, mégis tisztelettel kommunikált velünk és a násznépünkkel is. Mindent kézben tartott, teljes bizalommal és nyugalommal adtam a kezébe az irányítást, hogy mi „csak” élvezhessük és átélhessük az esküvőnk csodás pillanatait. Szívét-lelkét beleadta, ő is részesévé vált, sőt nagyon sok ponton neki köszönhetjük, hogy ilyen csodásan valósult meg az álom esküvőnk. Gyuri mindenre gondolt, előre leegyeztetett velünk minden lényeges momentumot, mégis az adott helyzeteket rugalmasan és személyre szabottan oldotta meg. Számtalan pozitív visszajelzést kaptunk, hogy milyen klassz Ceremóniamesterünk volt, és mennyire profin kézben tartott és kordinált mindent, holott a csaknem 150 fős násznépünkkel elég hosszú útvonalat jártunk be a helyszíneink között. Nekünk pedig hihetetlen nagy segítség volt, abszolút el tudtuk engedni magunkat, mert semmivel nem kellett foglalkoznunk, ő mindenre ügyelt! Nagyon hálásak vagyunk neki, azt gondolom, hogy csodás döntést hoztunk és jó szívvel ajánlani tudom mindenkinek. Ha Ő ott van, akkor abból csak jó sülhet ki"

Eszti & Jani

"Gyuri nagyon sokat segített az esküvő és a lagzink lebonyolításában, villámgyorsan reagált minden helyzetben és mindenkivel megtalálta a közös hangot a násznépből. Klassz programokkal, vidám percekkel és szakszerű hozzáértéssel menedzselte az eseményeket...Kiemelt figyelmet fordított az ifjú pár szükségleteire, legyeb szó egy üveg vízről, kötszer beszerzéséről vagy egy eredetileg esküvőre jövő de hirtelen a lagziba is betoppanó új vendég leültetéséről... Gyuri, nagyon hálásak vagyunk azért, hogy szebbé tetted a napunkat, köszönjük!"

Számomra kiemelten fontos, hogy kölcsönös szimpátia alakuljon ki Veletek, hisz így tudom majd tanácsaimmal, meglátásaimmal, és tapasztalataimmal segíteni az esküvőtök megtervezését.
Az én felfogásom az, hogy nincs két ugyanolyan esküvő, ezért mindegyik egyedi, és különleges. Ígérem, ha engem tiszteltek meg azzal, hogy megbíztok az esküvőtök koordinálásával, minden emberi, és szakmai tapasztalatomat latba vetem, hogy egy életre szóló élménnyel, és kedves emlékekkel térjen haza mindenki, a lakodalmatok után!

Fanni & Balázs

"Idén augusztusban volt az esküvőnk és Sárközi György-öt kértük fel ceremóniamesternek. A választásunk nem is lehetett volna jobb.
Már az esküvő előtti megbeszéléseken is rendkívül segítőkész és megértő volt. Az esküvő és a lakodalom alatt pedig nagyon kedvesen és határozottan irányította a násznépet. Mindent a megbeszéltek szerint intézett és nagyon meg voltunk elégedve a munkájával. Vicces, humoros, és mindig odaillő beszédével nagyon jó és kellemes hangulatot teremtett. Bátran fordulhattunk hozzá kérdéseinkkel, mindig készséggel segített és próbálta a lehető leghamarabb és leghatékonyabban megoldani a felmerülő problémákat.
Egyáltalán nem bántuk meg, hogy őt kértük fel ceremóniamesterünknek. Bárkiknek nyugodt szívvel ajánljuk Gyurit."

Kriszti & Ricsi

"Fotósként találkoztam először Gyurival és nem volt kérdés,hogy a saját esküvőnkön is őt választjuk. Nagyon kellemes,megnyugtató
a jelenléte. Látszott,hogy a gyerekek is szeretik barátságos természete miatt. Összeszedett,pontos és jól látja a pár és a násznép igényeit.
Nem sok!!! Szívből ajánlom mindenkinek!
Nagy előny volt még,hogy több nyelven beszél,így a külföldről érkező vendégek is jól követhetik az esküvő minden részletét!"

Mercédesz & Gábor

"Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon profi ,csak magunkra kellett koncentrálni. Gyakorlatilag minden terhet levett a vállunkról. Kéréseinket mindig teljesítette és mindenben a segítségünkre volt. Ötleteivel még szebbé varázsolta a napunkat. 10-ből 25 pontra értékelném és bátran merjük ajánlani mindenkinek!😉"

Kapcsolatfelvétel